A szörnyeteg  

3. rész: A szörnyeteg beteljesül

*******

A szörnyeteg puha mancsai a végtelen sötétség láthatatlan talajára értek. Ő pedig ott állt előtte, szembe vele. Így még alig látta. Mindig csak a hátát nézhette, és a csillogó szemeket csak néhány elkapott pillanatból idézhette fel magának.

Már nem félt. Lelkén fölülkerekedett a szörnyeteg, ami most pár másodpercet engedélyeztt a bambulásra, majd újra tettrekészen mozdult. Látóterébe lassan a saját keze került be, ahogy egy tétova mozdulattal emelte a nála kicsivel magasabb másik arcához. Az imádott arcon halvány mosoly tűnt fel, ahogy keze a sima bőrhöz ért. Még egy kicsi lépés előre, s látta a szempillákra ülő hópelyheket.

Észre sem vette, mikor kezdett el havazni. A levegő lehűlt, leheletük apró párafelhőcskéket röppentett a levegőbe. A gomolyagok lassan egymásba értek, ahogy a szája a másikéhoz közeledett.

A szörnyeteg diadalittas sikolyát elnyelte az éjfélt ünneplő tűzijáték nyitányának hangja. Hideg és sötét az utcán, a jeges járdán két fiatal állt, s árnyékuk összeér. A csók édes volt, kegyetlenül mámorító, s a szörnyeteg kéjesen dorombolva gömbölyödött össze a ketrec romjai közt, melyre már nem volt többé szükség.

*******

Az ajkak elszakadtak egymástól, és az a másik ránézett. Arcán a beteljesedés édes örömével szólalt meg.
- Azt hittem, már soha nem szánod el magad.

Erre már nem volt szóbeli válasza. Semn neki, sem a szerelem örökké élő szörnyetegének, mely ezen az estén két újabb áldozatát vezette bele az életbe.

VÉGE