Draco vallomása

Már nem volt kétség. Akárhányszor csak azokba a zöld szemekbe nézett, Draco tudta, hogy Harry is ugyanúgy érez. Vágyta a pillanatot, mikor kettesben lehetnek, és elmondhatja neki. Bár maga a tény szinte sütött róluk, az egész iskola tudta, Draconak sok fejtörés után sikerült csak meghoznia a döntést: felvállalja érzelmeit és az ezzel járó következményeket. A dolog bonyolultabb része ezután jött: nem sikerült elkapnia Harryt egyedül. Valamelyik nyüves haverja szinte mindig körülötte ólálkodott, és sunyi pillantásokat vetettek rá, mintha el akarná tőlük venni Harryt - ami persze így volt, de akkor is! Dracot módfelett idegesítették ezek a vesébe látó pillantások, és a tény, hogy Harrynek ezek a kedves barátai egyszerűen képtelenek voltak észrevenni a Kis Túlélő szemeiből tüzelő vágyat, az egyértelmű üzenetet: tűnjetek el, hagyjatok kettesben vele!

Draco tudta, hogy Harry túl szégyenlős és visszahúzódó ahhoz, hogy kezdeményezzen. Neki kell tehát támadásba lendülnie. Végre, egy bájitaltan óra alatt tökéletes alkalom adódott. Harry leverte a hozzávalókat tartalmazó kosarat, és Piton a tízperces leosztás után közölte vele, hogy bizony itt kell maradnia óra után és ezt feltakarítani. Draco tehát szépen megvárta, amíg a többiek elszállingóznak, háztól függően kellő mennyiségű gúnyos vagy együtt érző pillantásokat lövellve Harry felé. Végre, mikor a Granger lány is elsietett a Nagyterem irányába, kettesben vele!

Harry azonmód abbahagyta a takarítást, és lassan felállt. Leporolta magát, majd Dracora nézett lángoló szemekkel, és tőle telhetően nyugodt hangon megszólalt, jól leplezve, hogy milyen régóta várta ezt a pillanatot.
- Malfoy.
- Potter - mosolyodott el Draco.
- Mit szeretnél?
- Beszélnünk kell - válaszolt Draco a kérdésre hosszú tépelődés után.
- Mondd - bólintott Harry.
- Nem itt. Kicsit feltűnő lenne, ha hiányoznánk ebédről.
- Igaz. Akkor?
- Gyere éjfélre az Asztromónia Toronyba.
- Ott leszek - fogadkozott Harry, és nekiállt a takarításnak, jelezve, hogy a beszélgetésnek most vége.
- Remélem is - szólt vissza a távozni készülő Draco az ajtóból, majd elsietett a legközelebbi fiúmosdó felé, hogy kiujjongja magát. Sikerült! Megszervezte a hőn áhított találkozót Harryvel!

Persze jött az örömre üröm: a találkozó közeledtével Draco szégyen, nem szégyen, kezdett bepánikolni. Mit mondjon Harrynek? Persze, mindketten tudták a lényeget, de valahogy mégiscsak szavakba kellene önteni. A kérdés fogósnak bizonyult, Draco sosem volt az a fajta, aki sokat beszélne ilyenekről, ő inkább a tettekre fektette a hangsúlyt. De egyetlen szó nélkül letámadni mégiscsak pimaszság lenne, bár bizonyára kellőképpen hatásos. Végül a hamisítatlan Malfoy-módszer mellett döntött: tömör szavak és az érzelmek minimális kimutatása. Igen, ez jó lesz.

Az éjfél gyorsan eljött, aminek Draco kifejezetten örült, mert már tizenegy óta a vacak toronyban fagyoskodott. Az emiatt lelassult vérkeringésének köszöntötte, hogy nem kapott szívrohamot, amikor Harry egy fél méterre tőle előbukkant a semmiből. Nyavalyás köpeny!
- Hát itt vagy - állapította meg Draco hűvösen, próbálva jelezni, hogy nem ijedt meg annyira, mint ahogy tűnhetett, csupán meglepődött.
- Bizony - vigyorodott el Harry, és nem is leplezte kaján örömét, ahogy a szőkeség merev tagokkal lekászálódott a párkányról, és kissé darabos mozdulatokkal közelebb lépett hozzá.
- Potter - kezdte Draco, amikor már csak centikre voltak egymástól.
- Malfoy - mérte végig Harry a másikat, komolyabb arckifejezést felöltve.
- Tudod, miért vagyunk itt.
- Igen, azt hiszem, ez nyilvánvaló. Mégis, megkérnélek, hogy mondd el - pimaszkodott Harry.
- Hát rendben - sóhajtott fel Draco. Jöjjön, aminek jönnie kell. Még közelebb hajolt a Kis Túlélőhöz, arcuk egy pillanatra egymáshoz ért. Harry megborzongott, ahogy Draco meleg lehelete a nyakát csiklandozta, miközben Draco a fülébe súgta a Mondatot.

- Harry, utállak.

VÉGE