Szentivánéji Túra 2009
a la Hiriajuu (azaz én), Gothyx (azaz nagyobbik öcsém), Markow és Vasy (azaz barátok).

Képek

Eszméletlen volt. Leírni nem is lehetne az egészet, mert betelne az oldal tárhelye, úgyhogy csak a lényegesebb mozzanatai és poénjai jöjjenek. Öszegyűltünk már öt körül nálunk (hatkor volt indulás), és tobzódtunk a tesómék szobájában. Markow és a kisöcsém WoWozott, én pedig Mahjongoztam (szánalom xD). Vasy meg nem tudta eldönteni, hogy min akadjon ki jobban (mint megrögzött mmorpg és vindóz-alapjáték gyűlölő): rajtam vagy Markowékon. Végül egy harmadik verziót választott: azon, hogy az én anyám őt le merte cseszni, amiért nem hozott esőkabátot. Tehát az ismerős induláselőtti szenvedés a köbön.
És végre, igen, apám trombitál, hogy indul az első csapat a Betekints-völgybe, ahol gyülekező van (avagy kicsi a kocsi, és csak két adagban tudott minket kivinni). Kocsibaszállás, és oda, majd félórás várakozás a második turnusra (muterom meg öcsikém és a cuccok), ücsörgés a Betekints-étterem előtt egy padon, és röhögés minden szar poénon meg a velünk túrázó felnőtteken, akik szép lassan szállingóztak a parkolóba (és nekiálltak sörözni már az elején). Továbbá egy herevakaró műanyagdömperen, seggfétisen és faterom felemás rambózokniján (nem gáz, ha nem érted, mert én sem xD). Megállapítottuk, hogy a csapat egyetlen értelmes tagja (természetesen rajtunk kívül) Jana, a dagadt németjuhász. Aztán szép lassan elindultunk, aztán egyre gyorsabban, pedig úgy volt, hogy a menet legvégén leszünk, ehhez képest a Lackó-forrásnál már a legelején voltunk a tömegnek. Végül mégis sikerült lemaradoznunk, és jött a földút plusz pocsolyaharc, dágvánnyal és sárral körítve. (Úristen, még csak a túra legelejét meséltem el, de már ennyit írtam... xD). Két megállóval (vagy hárommal, nemtom xD) végül felszenvedtük magunkat a hegyre, igaz, az utolsó méterken már majdnem meghaltam, Két kiló kenyeret cipeltem, a szar vízipipát, egy rakás elemet, három doboz sört és egy zacskó virslit. Gothyx cuccát már Markow átvette, én meg málhás szamár módjára mászok felfele, és Vasy NÉZ, egy kikúrt zseblámpa meg egy fáklya az össz terhe, és néz. De megbocsátom neki, mert visszafele hozta a táskámat (amiben már csak a vízipipa volt, de mindegy xD). Felértünk, lihegés, levegővétel, majd go fel a kilátóba, kellő távolságba a munkahelyről beszélgető felnőttektől. Ücsörgés, punnyadás, lábbal verekedés, és fotózás, amit senki sem hagyott, de én akkoris megcsináltam! Aztán kicsit magukra hagytam őket, akkor nélkülem folytatták ezt az izgalmas programot, végül ők is utánam szállingóztak, minthogy égett a tűz és készültek a nyársak. Verekedés a helyekért, szalonnaszerzés, majd várakozás (arra, hogy a felnőttek eltakarodjanak a tűztől és mi odaférjünk), közben megzabáltuk a kenyeret, amit kaptunk, tehát szereztünk újat. Végre odajutás, és sütisütiii. Én meg Vasy rövid fémnyárssal, hát az felért egy kézszőrtelentéssel. Markow a lángok közepébe nyújtotta a szalonnát, amik fél perc múlva már jócskán megnyúltak a belecsöpögő zsír hatására, és határozottan meleg lett. Vasy ráadásul nem látott semmit, és rájött, hogy nem akar szép lenni, ha ez azzal jár, hogy a füst folyamatosan felé megy. Végre elkészült ezis, harc a tényérokért, összetömörülés a padon, és kaja. Elcsócsikáltunk, közben egyre sötétebb lett, és anyám előállt a meglepetéssel, amire fater még induláskor célozgatott: mályvacukor. Hát az nagy poén volt... Egyrészt a felét megettük nyersen, mert a sok mohó felnőtt megint körbeállta a tüzet, és nem volt hely, másrészt meg hoztuk a formánkat. A cucc tűzön sütve ugyanis olvad, karamellizálódik, és határozottan nem lesz tőle finom a sós hús, márpedig valaki összekente az addigra jócskán ittas Kálmááánka szalonnáját vele. Vicces beszélgetés az elmeállapotunkról, és miközben bizonygattuk, hogy normálisak vagyunk, Markow nekiállt a meggyújtott fáklya fölött mályvacukrot pirózni. Randán nézett ki. Nembaj, vége a kajálásnak, jön a nagy meseest szar anekdotákkal, úgyhogy menekültünk vissza a kilátóba, és végrevégrevégre pipa<3. Felállítottuk, rendszeren keresztül töltés, megint orbitális szerencsétlenkedésünkkel, de megvan, és újabb balfaszkodás széngyújtásnál (fél doboz gyufa és egy gyerekzáras vacak öngyújtó), de aztán nagy nehezen az is sikerült, és cseresznyés dohánnyal hajrá. Közben felfedeztük, hogy a doboz sörök (amit apámék amúgy elszámolás terhe mellett sóztak rám, hogy cipeljem -.-) még mindig nálam vannak, és hát piára jobb a pipa, ezt már tudjuk. Felbontás, körbemegy az is mint a pipa, és szép lassan javult a hangulat (ahogy hűlt az idő). Kómulás, kellemes szédülés, fotózás (itt már hagyták, és lett egypár jóféle kép), és a lusta fiúk pisiszünetei a torony tetejéből végrehajtva.  El is vertük ott az időt visszaindulásig, és nem jött föl egy felnőtt se, tehát megúsztuk a lebukást (már tudniillik apám nem az a liberálisabb fajta, és nem tudja hogy van pipám). És nem is hányt senki, pedig Vasy és Gothyx a második (kókuszos-kétalmás), kegyetlen szar tömés hatására közel álltak hozzá. Elpakolás, nem hagyunk ott semmit, indulás lefele a kilátóból, és csatlakozás a megfogyatkozott csapathoz (a két kisgyerekes nagycsalád lelépett). Fáklyagyújtás, és béna fateromnak hála már az első percben ázott a kezem a gyújtólében, amit nyomoroncul tötlött bele. Neeembaj, táska már nem nálam, tehát szabadon vágtatás lefelé (megmerevedett fáklyacipelő csuklóval) Vasy után, aki csak simán lépdelt, de a lábhosszunk különbsége engem sietségre késztetett. Lemaradozás, egyszercsak négyen (én, Gothyx, Markow, Vasy) vagyunk a sötét falu közepén, előttünk-mögöttünk senki. Na, ezt szépen megcsináltuk. Mitcsinál az okos gyerek ilyenkor? Megvárja a szüleit, akik mögöttük jöttek. És mitcsinálunk mi? Megyünk tovább, úgyse tévedünk el. És tényleg nem tettük, mert a hegy aljában túlélők (azaz a túra többi résztvevője) vártak ránk és famíliánk többi tagjára. Megérkeznek őkis, tehát konzultáció: az eltévedésveszélyes hóttsötét idefele-úton menjünk vissza, vagy a biztonságos ám hatalmasnagy-kerülő betonúton. Bevállalós volt a csapat, tehát amerre jöttünk, arra vissza, árkon-bokron tökön-paszulyon. Majdnem korábban fordultunk le az Ördög-sziklához, mint kellett volna, de végül azt is megtaláltuk (igaz, addigra egy házaspár és Kááálmánka mínuszban voltunk, mert ők valahol nem arra mentek, amerre mi). Juhé, jön a pocsolyás rész (igaz, addigra már beázott a cipőnk a leszálló harmattól), koromsötétben, a fáklyák fénye már csak a mellettünk jövő arcát világította meg, tehát már kb. a harmadik pocsolyánál (dacára Markow jobbra-balra-megintbalra-jobbrajobbra irányításának előttünk) kezdtünk sárosak lenni. Cuppogás, csúszkálás, a kedves Ísztpekk  tatyó újra hódol kedvenc hobbijának, és szétcsúszik, de összerakom, továbbá lemaradtam egy pisiszünetre, utána pedig fáklyával a kezemben, sötétségben rohantam a csapat után és keresztül rajta, vissza az elől haladó fiúkhoz. Megérkezünk a Lackó-forráshoz, össznépi megdöbbenésre nem folyik benne a víz, de hát hiába, gazdasági válság van. Haldoklós battyogás az utolsó távon, de megérkeztünk a parkolóba, lerogyás a kedvenc padunkba, és bevártuk a lassú felnőtteket, hogy végre vége legyen a nem olyan jó résznek, és beeshessünk jól megérdemelt pihepuha ágyikónkba.
Én fateromékkal mentem home, a fiúkat Heni néni szállította haza (Vasy esetében , aki nem másnap, mert hajnali egy lévén aznap ment Pestre focizni) és hozzánk (Gothyx és Markow esetében, mínusz Markow mobiltelefonja, ami kiesett a kocsiban, és később egy röpke pánikot okozzott nálunk, de reggelre az is meglett). Mosdás, cucc ledobálása, átöltöztés valamibe, ami nem sáros, vizes és büdös, és ágybazuhanás. 262 kép, egy élményekben gazdag este, ahogy mi csináljuk. Dö end. >.<