Embertelen farm

George Orwell elhíresült műve, az Állatfarm (melyne alcíme meglehetősen szarkasztikusan Tündérmese) tulajdonképpen a sztálini korszak szatírája, egy olyan mű, melyben a meglehetősen disztópia-érzetű világot valós személyeket, népcsoportokat vagy embertípusokat jelképező állatok hozzák létre.

A mű kezdetén a Major ugyanolyan átlagos farm, mint akármelyik másik Angliában: az ember él a házban, dolgozik és irányítja az engedelmességre nevelt állatokat. Megismerkedünk a különféle két- és négylábú, szőrös, bőrös, tollas farmlakókkal: a részeges Mr. Jonesszal, a cinikus és szemlélődő Benjámin szamárral (akit az író feltehetőleg magáról mintáz), a szorgos és erős igáslovakkal, a szofogadó juhokkal, a hiú Mollieval, a két fiatal kandisznóval, a később főszereplővé váló Napóleonnal és Hógolyóval, és legfőképpen az öreg és megbecsült Őrnaggyal (aki Lenint jelképezi). Az Őrnagy, bár a második fejezet elején elpusztul, mégis végig érezhetően jelen van a műben: ő az, aki távozása előtt fölszítja az indulatokat az Ember bírálásával és az Angolhon állatai eldalolásával, melynek dallamát minden állat ismeri szerte Angliában és melynek szövegére állítása szerint egy álma során emlékezett vissza. Az ő gondolatai "nyitják föl" az állatok szemét és készítik elő a Forradalmat: a gyűlölt Ember kiűzetését a farmról. Az igazi történet itt veszi kezdetét, a farm átlagos lakóinak szemszögéből követve az eseményeket. Kezdetben Napóleon és Hógolyó versengése hoz létre konfliktusokat, a két disznó örökös egyet nem értése nem teszi egyszerűvé a farm egyenesben tartását. Ám a ravasz Napóleon (Sztálin állati képmása) hamar magához ragadja a hatalmat: titokban harcra képzett őrkutyákat nevel (ezek a KGB-t jelképezik), és a kellő pillanatban kiűzeti a birtokról a lelkes és idealista, ám sokkal szimpatikusabb Hógolyót. Innentől kezdődik Napóleon zsarnoki egyeduralma, a nép kihasználásával és folyamatos vakításával, koholt vádak és ki nem mondott fenyegetések bevetésével. Látszólag és állítólag minden egyre jobb: hisz szabadok vagyunk, malmot építünk és iskolát a fiastal disznóknak, sörárpát vetünk és kereskedünk. Süvi folyamatos lelkesítő (és az olvasó számára egyértelműen hamis adatokkal teletűzdelt) beszédekkel áltatja az egyszerűbb állatokat, színpadias szónoklatokban hiteti el velük, hogy mennyivel jobb ez az emberek nélküli élet. Ám közben megtudjuk, hogy az élelem egyre kevesebb, csökkennek a fejadagok és több a munka, már nem gyújtanak lámpát sem az istállóban, és mindeközben a disznók, a farm szellemi munkát végző vezetői már cukrot esznek és sört isznak porcelántálból, és az eleinte a Hétparancsolatban betiltott házba bemerészkedve ágyban alszanak. Napólen és társai a kezdetben felállított szabályokat gátlások nélkül és módszeresen tiporják a földbe, Süvi pedig átfesti a nagy pajta falára a Forradalom után felfestett Hétparancsolatot, és az okosabb állatok fel-felcsapó gyanakvását szívhezszóló beszédekkel és kiskapuk kihasználásával altatja el. Végül, a sztahanovistákat jelképezű igásló, a nem túl okos, de jellemes és egyértelműen pozitív szereplőként ábrázolt Bandi sarkalatos halálával újabb fordulóponthoz érkezik a történet. Éveket ugrunk előre a cselekményben, már alig él állat aki annak idején részt vett a Forradalomban, az ifjúságnak már nincs hasonlítási alapja, csak a napóleoni uralmat ismerik: az emberek nélküli, disznók irányította Állatfarmot. Melyet Napóleon egy utasítására újra Majornak kötelesek hívni, hisz ez a farm igazi neve. Az elemberesedés egyre érzékelhetőbb lesz: a disznók ruhát hordanak, két lábon járnak és ostorral felügyelik az állatok munkáját, és már az olvasó is érzi, hogy ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk. A Hétparancsolat is megváltozik, a disznók végre nyíltan kimondják azt, ami eddig is érezhetően politikájuk szerves része volt: Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél. És ezek az egyes állatok, azaz a disznók a mű tetőpontján megszűnnek állatok lenni: a farmra titokban besettenkedő farmlakók az látják, hogy a házban vezetőik derűsen cimborálnak az eleinte olyannira megvetett és minden rossz okozójának tartott Emberrel. Arcuk már nem megkülönböztethető többé az emberekétől, és az állatfarm most már nemcsak névleg, de minden értelemben megszűnik állatfarmnak lenni: már nincs egyenlőség, szabadság, hivatalosan is diktatúra van és kemény munka.

A mű a sztálini Szovjetúnió groteszk paródiájaként bemutatott Állatfarm történetén vezet minket végig a kezdetektől a kiteljesedésig, csupán éreztetve a bizonyos személyek és könyvszereplők közti hasonlóságot, nyíltan semmit ki nem mondva. Az olvasó mégis tudja, hogy ki kicsoda és mi micsoda, levonja a párhuzamot a valós történelmi események és a könyvbeli történések között. És közben az irodalmi kivitelezés zseniálissága olyan pluszt nyújt neki, amilyenre a bevezető, a borító, vagy akár egy meghallgatott vélemény alapján biztosan nem számított volna.